Ma egy olyan számot mutatok be, aminek minden 'track'-jét (szólamát) külső csatlakozással az Apple GarageBand-ben rögzítettem, mint egy klasszikus stúdióban a többsávos magnókon. Tehát nincsenek benne a GarageBand-be telepített un. 'plugin' szoftver hangszerek. Ebben is van 2 ARP2600V szekvenszer-futam, de azokat is külső számítógépről futtattam 'stand alone' módban (vagyis nem egy dalszerkesztőbe telepítve), hogy a szükséges real-time (valós idejű) változtatásokat megtehessem, mivel túl sok paraméter változik bennük, amit nem tudtam volna kiosztani midi kontroller gombra, sőt még real-time patch huzal áthelyezés is van benne (azaz a modulok összeköttetésének megváltoztatása), amit tudtommal nem lehet midi-kontrolleren keresztül megtenni, így a GB-ben felvétel közben az ARP2600V plugin-nel nem lehetne megcsinálni. A többi szólamot a Roland JD800-as szintetizátor hangmodulja a JD990-es adja. A számnak végleges címe nincs, a kezdő hang (Roland JD990) gyári elnevezése (Look into Abyss) alapján 'Abyss' azaz 'Mélység' munkanevet kapta.
Utolsó kommentek